2009. augusztus 9., vasárnap

Hibiszkus




Kezdetként megmutatom két angol származású hibiszkuszomat, melyek a nyár folyamán nyíltak. Megkínlódok velük rendesen, a klíma nem az igazi, az agyon nemesítés miatt nagyon kényesek, nem tudom - egy bizonyos sokkal hisztisebbek, mint az itthon szaporított egyszerűbb fajtáim. Néhányan már tudjátok, hogy az afrikai ibolyák mellett a hibiszkuszok a nagy kedvenceim. Ezek a növények nagy népszerűségnek örvendenek újabban világszerte, nemesítésével is sokan foglalkoznak. Vannak már egész extrém színek is, szerintem az én Gator Pride-om is eléggé "érdekes". Kedvenc férjem szimplán csak ufónak titulálta és eléggé rondának minősítette. Mindenesetre én nagyon örültem az első virágoknak. És persze már felvagyok készülve "mindenre", mint írtam, nagyon kényesek. Az egyik nap jól vannak a másik nap már a teljes keringése a növénynek összezuhan. Az ötből kettő kínlódik jelenleg, nem tudom van-e remény, hogy megmaradnak. Szaporítani is próbáltam, 5 vesszőcskéből talán, talán 1 megmarad. Az egyszerűbb fajtáknál szinte 90 százalékos a szaporítási arányom.
Na, de róluk majd egy kicsit későbbi postban írok, természetesen képekkel illusztrálva. :)
Az elkövetkező időszakban reményeim szerint jövök kicsit gyakrabban. Bár elárulom megfordult a fejemben a blogírás abbahagyása is. Nem tudok lépést tartani, napra kész lenni, mint sokatok. Az alkotásról nem is bezsélve, bár időszakonként fellelkesedek, de hát járjunk a földön két lábbal, szeptembertől újra indul a taposómalom és hát a nyaram sem olyan láblógatós lett mint szerettem volna és elképzeltem tavasszal. És hát tudom én mivel nincs mit olvasni és nézni, egyre kevesebben jönnek, akkor meg minek...
Egy hétig pihentünk-nyaraltunk a családdal, semmi extra, csak laza heverészés, olvasás, társasjátékozás, gyerekek medencéztek, én pedig elmélkedtem, olvastam... és újra úgy döntöttem, nosza lendüljünk bele újra, bár csak a magam módján.
Szóval, lehet újra jövök többet, lehet, hogy csak megígérem, nem tudom.
Előzetesként... Erdélyben turnézott a kórusunk, kicsit mesélek az utunkról, képekkel illusztrálva... néhány nyári kerti képpel is adós vagyok, persze van sok, de igazán a kedvenceimet szeretném megmutatni...pindurit hímezgettem is, BC haladgat...
Nos, ha úgy gondoljátok, gyertek tartsatok velem...

3 megjegyzés:

Clinique-Bogi írta...

Nem egyszerű...
A virágaid gyönyörűek, mondjuk a rózsaszín sárga nálam az "olyan csúnya, hogy már szép" kategória, de egy virág nem lehet csúnya!!!
Tudom, hogy millió a dolgod, de próbálj néha időt szakítani magadra és ha ebben az időben van kedved hímezni az csak plusz. :-)

Nina írta...

Szerintem ne hagyd abba a blogolást!
Mindenkinek másképpen van ideje, de én akkor sem fogom abbahagyni, ha nagyon kevés időm lesz rá.
Bár én elsősorban még mindig magamnak írom, és csak öröm, hogy mások is olvassák ;)

A virágok csodásak, lenyűgöző, hogy ennyit bíbelődsz velük, nálam már kihalt volna mind :D

unikat írta...

Gyönyörűek a hibiszkuszok.
Nekem kettő van csak, de én is imádom őket.
Egy fehér piros középpel és egy rózsaszín. De ennyit bajlódni velük, bizony én nem szoktam.
Emelem a kalapom, s gratulálok hozzájuk.
S én nagyon várom, hogy írj még!!!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails